Adventi hírek

Ma fellobban a harmadik adventi gyertya lángja

Az advent hetei a várakozásról szólnak, az örömteli várakozásról. Ennek része ebben az időszakban vasárnaponként az adventi gyertyagyújtás. Ma a harmadik, az örömöt jelképező gyertyát gyújtjuk meg.

Tegnap Békáson járt a Mikulás

A Békásmegyeri piac közösségi terére látogató gyerekek december 5-én találkozhattak a Mikulással. Nagy örömükre a tömött puttonyából miden gyereket játékkal, vagy csomaggal lepett meg. Közel ötszáz gyerek mondta el Mikulás

Meggyújtjuk a második adventi gyertyát

Az advent hetei a várakozásról szólnak, az örömteli várakozásról. Ennek része ebben az időszakban vasárnaponként az adventi gyertyagyújtás. Ma a második, a reményt jelképező gyertyát gyújtjuk meg. Ezen az adventi

Megnyílt az Advent Óbudán 2021

Önkormányzatunk a szokásosnál is nagyobb izgalommal készült az idei Advent Óbudán programsorozat megnyitására, hiszen utoljára két évvel ezelőtt tudtunk együtt ünnepelni. Péntek délutánra minden készen állt, hogy beragyogják az ünnepi

Polgármesteri Köszöntő

Tisztelt harmadik kerületiek, kedves barátaim! Rendkívüli öröm, hogy idén végre újra együtt ünnepelhetünk a nagy hagyományokkal bíró Advent Óbudán rendezvénysorozaton, a főváros egyik leghangulatosabb, legszebb ünnepi eseményén. A korábbi évekhez

Adventi gyertyagyújtás

Az adventi időszak lényege a várakozás, a magunkba fordulás. És bár a sötét, hideg téli napokon jólesik részt venni a vásári forgatagban, és jó koncerteket hallgatni, együtt lenni, mégis fontos,

Házirend

Az ünnepségsorozat szervezői és a biztonsági szolgálatot teljesítők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rendezvény látogatóit semmi ne zavarja meg az ünnepi pillanatok megélésében. Ehhez azonban a látogatók együttműködésére is

Ingyenes korcsolyázási lehetőség két helyszínen

Az Advent Óbudán 2021 rendezvénysorozat keretében két helyszínen, a Fő téren és idén elsőként a Békásmegyeri piac közösségi terén várjuk a korcsolyázni vágyókat. Mindkét jégpálya díjmentesen használható a hét minden

Adventi adománygyűjtés 2021 – Köszönjük, hogy idén is segítenek

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén is meghirdeti adománygyűjtő akcióját advent idején: 2021-ben a Jó Pásztor Anyaotthonnak, az Oltalom Karitatív Egyesületnek és Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központnak gyűjtünk. Mindannyiunk számára küzdelmes, kihívásokkal

Fenntartható Advent Óbudán

Törekszünk arra, hogy rendezvényeink kövessék Óbuda-Békásmegyer Fenntarthatósági stratégiájának útmutatását, ezért az idei adventi rendezvénysorozaton több olyan újítást is bevezettünk, amelyekkel csökkenthetjük a pazarlást, a környezeti terhelést, és még nagyobb figyelmet