Tisztelt harmadik kerületiek, kedves barátaim!
Rendkívüli öröm, hogy idén végre újra együtt ünnepelhetünk a nagy hagyományokkal bíró Advent Óbudán rendezvénysorozaton, a főváros egyik leghangulatosabb, legszebb ünnepi eseményén. A korábbi évekhez hasonlóan színvonalas programokkal, hamisítatlan vásári forgataggal, gyönyörű ünnepi fényekkel és a már megszokott ingyenes jégpályával várunk mindenkit a Fő téren és – idén először – a Békásmegyeri piac közösségi terén.
Díszbe és fénybe öltöztetett karácsonyfáinkban a kerület számos pontján gyönyörködhetnek, december végéig pedig számtalan látványos műsorral, kulturális, zenés és gyerekprogrammal várjuk Önöket minden hétvégén. Emellett természetesen Óbuda-Békásmegyer kulturális intézményeiben, a kerület múzeumaiban is színes programokkal készülnek a szervezők.
Az örömteli pillanatok és az ünnepre hangolódás mellett arra kérem Önöket, hogy az adventi készülődés során gondoljunk azokra is, akik számára az ünnep nem a készülődést és a ragyogást jelenti. Több gyűjtőponton is várjuk adományaikat és hozzájárulásukat, hogy másoknak is szebbé, könnyebbé tehessük az ünnepeket. Nagylelkű felajánlásaikat, ahogy korábban, úgy idén is oda fogjuk eljuttatni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Arra kérem Önöket, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében az előírásokat tartsák be, és továbbra is vigyázzunk egymásra, vigyázzunk közösségünkre.
Kívánom, hogy érezzék jól magukat – minél több programunkon várjuk Önöket szeretettel. Böngésszenek kedvvel programajánlónkban, kövessék legfrissebb adventi híreinket, tartsanak velünk, készüljünk együtt az ünnepekre!
dr. Kiss László
polgármester