Megnyílt az Advent Óbudán 2021

Önkormányzatunk a szokásosnál is nagyobb izgalommal készült az idei Advent Óbudán programsorozat megnyitására, hiszen utoljára két évvel ezelőtt tudtunk együtt ünnepelni. Péntek délutánra minden készen állt, hogy beragyogják az ünnepi fények a gyönyörűen feldíszített Fő teret, és végre elkezdődjön az Advent Óbudán 2021.

Az Advent Óbudán 2021 rendezvénysorozat dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármesterének ünnepi megnyitóbeszédével vette kezdetét. A polgármester elmondta: aki a jelenlegi helyzetben egy kis derűre, vidámságra és remek családi programra vágyik, az megtalálja a számításait az Advent Óbudán idei programjain. “Amit ígérni tudok, az a minőség, kiváló, elkötelezett művészek sora, valamint egy fergeteges vásár.”

Dr. Kiss László Pap Zoltánnal, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezetőjével felkapcsolta az ünnepi fényeket Óbuda-Békásmegyeren, majd a Cimbaliband fantasztikus koncertjével kezdetét vette az egy hónapig tartó rendezvénysorozat.

Az Advent Óbudán szombaton is folytatódott, délelőtt 11 órától az ISZKIRI zenekar várta a gyerekeket, délután pedig a PásztorHóra, valamint a Bolyki Balázs és a Bolyki Soul and Gospel Kórus fellépésén megtelt a tér.

jégpályát is hamar birtokba vették a korcsolyázni vágyók, a kicsit esős, borongós idő sem szegte kedvüket, hogy kedvenc sportjuknak ilyen hosszú kihagyás után idén újra hódoljanak.

Ma délelőtt 11 órától a Rumpedli mesezenekar a hungarikumokról szóló interaktív mesekoncertje kápráztatta el a legkisebbeket.

Délután 4 órától a Makám adventi koncertjét hallgathatjuk meg, amit 5 órakor karácsonyi tűzzsonglőr-bemutató követ.

Az első adventi gyertyát 17.40-kor Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója gyújtja meg, majd este 6 órától a nyolctagú Szent Efrém Férfikar Angyalszárnyak című műsorát hallgathatjuk meg. Az adventi időszak elcsendesedése és a közelgő ünnep öröme egyaránt megjelenik a Szent Efrém Férfikar műsorában.

Szeretettel várunk mindenkit, ünnepeljünk együtt, tartsanak velünk ma is.

Kiss László elmondja a megnyitóbeszédet

Advent Óbudán 2021-Fő tér

Jégpálya a Fő téren

Cimbaliband koncert

Share on facebook
Share on twitter
Share on facebook