Ma fellobban a harmadik adventi gyertya lángja

Advent négy hetében a közelgő karácsonyi ünnepekre készülünk.

Az örömteli készülődésnek része az is, hogy elcsendesülünk. És ebben az elcsendesülésben, befelé fordulásban gyújtjuk meg az adventi gyertyákat, hogy lélekben is ráhangolódjunk az ünnepre.

Ezen az adventi vasárnapon, december 12-én a harmadik gyertyát gyújtjuk meg. A mai az öröm, latinul laetitia szimbóluma. Az apró láng, amely otthonainkban és közösségeinkben fellobban, azt a közös örömöt hozza el számunkra, hogy idén is eljön az ünnep, és együtt ünnepelhetünk.

Hagyományainkhoz híven az óbudai Fő téren is ég a gyertya lángja advent négy vasárnapján.

Advent Óbudán 2021 rendezvénysorozatunk keretében a harmadik adventi gyertyát Szabó Tímea, kerületünk országgyűlési képviselője gyújtja meg december 12-én 17.40-kor, köszöntve a Fő téren együtt ünneplőket.

Tartsanak velünk!

Share on facebook
Share on twitter
Share on facebook